Egy vadászpuskával felfegyverkezett támadó tört be szerdán a washingtoni holokauszt múzeumba, ahol egy őrt megsebesített, mielőtt őt is meglőtték volna - közölte az amerikai főváros rendőrsége. A Fehér Háztól nagyjából ötszáz méternyire található épületet az első lövések után kiürítették. Egy harmadik ember könnyebb sérüléseket szenvedett, a beszámolók szerint repülő üvegdaraboktól.

A washingtoni rendőrség szóvivője elmondta, hogy két embert kellett kórházba szállítani lőtt sebekkel, míg a harmadik sebesült nem szorult kórházi ellátásra. David Sclosser rendőrőrmester elmondása szerint az egyik sebesült maga a lövöldöző, akit két másik biztonsági őr lőtt meg. A sebesültek állapotáról egyelőre nem érkeztek információk. Szemtanúk elmondása szerint a vadászpuskával felfegyverkezett férfi a múzeum bejáratánál kezdett lövöldözni. Egy 22 éves nő az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy négy-öt lövést hallott.

Az 1993-ban megnyitott múzeum népszerű turistacélpontnak számít. Megnyitása óta harmincmillió látogatója volt- írta a BBC brit közszolgálati adó az internetes oldalán. A múzeumban szigorú biztonsági intézkedések vannak, a látogatóknak fémdetektoros kapun kell áthaladniuk, és a táskákat is átvilágítják a biztonsági őrök. (FH)