Kutyákat uszítottak az intézkedő rendőrökre, és egy férfi, megszerezve egy szolgálati fegyvert, a rendőrökre fogta Olaszliszkán. Az eset még kedden történt, a Független Hírügynökséget pénteken tájékoztatta Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője. A Miskolci Városi Bíróság pénteken egy férfit helyezett előzetes letartóztatásba, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal, valamint könnyű testi sértéssel vádolják. Akár öt év szabadságvesztést is kaphat. Kedden az esti órákban egy verekedéshez riasztották a sárospataki rendőröket Olaszliszkára. Négy rendőr érkezett a helyszínre, ahol megtalálták a csoportot, amely a rendőrök felszólítására abbahagyta a verekedést.


Ezután megjelent a helyszínen egy férfi, aki azzal fenyegetőzött, hogy folytatja a verekedést. A hátsó zsebében egy kést tartott, és a rendőrök felé indult. Nem volt hajlandó átadni a kést, ezért a rendőrök elvették tőle, és elkezdték megbilincselni. A bilincselés közben érkezett meg a férfi élettársa és 15 éves fia, akik a rendőrökre támadtak, egyenruhájukat rángatták és lökdösték őket. A dulakodás során az egyik rendőr a kezén könnyebben megsérült. A családot kutyák is követték, akiket az asszony a rendőrökre uszított. A kutyákat csak könnygázsprayvel lehetett távoltartani. A férfi a dulakodás közben elvette az egyik rendőr fegyverét, és két-három méterről a rendőrökre tartotta. A fegyverben 7 darab éles lőszer volt. Az egyik rendőr könnygázsprayvel tudta ártalmatlanítani a férfit, majd a fegyvert visszaszerezték. A nő és a fiú elmenekültek a lakásukba, ahonnan később előállították őket a Sárospataki Rendőrkapitányságon - közölte Martossy György.

A Miskolci Városi Bíróság a férfit pénteken egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte. Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal, valamint könnyű testi sértéssel vádolják. Akár 5 év szabadságvesztést is kaphat.