Több mint egy tonna kokaint foglalt le a mexikói haditengerészet a latin-amerikai ország déli részén egy kikötőben; a csempészek fagyasztott cápákban akarták az Egyesült Államokba juttatni a kábítószert - közölték a hatóságok és a sajtó helyi idő szerint kedden.

A haditengerészet fegyveres, álarcos emberei több mint húsz cápatetem hasát nyittatták föl a Yucatán állam egyik kikötőjében horgonyzó hajón. Átvilágító berendezések és kábítószer-kereső kutyák segítségével szúrták ki a szállítmányt - mondta el Eduardo Villa parancsnok.

A hajó személyzete azt mondta a porról, hogy tartósítószer, de hamar kiderült, hogy kokainról van szó. A kábítószerkartellek egyre leleményesebb módokon próbálják eljuttatni a drogot az első számú piacra, az Egyesült Államokba: találtak már kokaint sörösdobozokban, bútorba rejtve, de Szűz Mária-szobrok belsejében is.

Felipe Calderón mexikói elnök összesen 45 ezer katonát és rendőrt vezényelt a közép-amerikai ország utcáira, hogy csapást mérjen a csempészekre, ez azonban egyelőre nem sikerült, többek között azért, mert a kartellek hatalmas fegyverarzenállal rendelkeznek.

Tavaly több mint 6 ezer halálos áldozatot szedtek a kábítószer-csempészettel összefüggő erőszakos cselekmények Mexikóban; idén az év első öt hónapjában csaknem 3 ezren vesztették életüket. Az Egyesült Államok komolyan tart attól, hogy az erőszak átterjed a Mexikóval szomszédos déli államaiba, például Arizonába.