Vudu rituálé során gyújtotta fel családja a 6 éves kislányt

bry
2009.06.19. 13:47

Egy 6 éves New York-i kislányt anyja egy vudu szertartás alatt egy tűzkarikába tett, de az égési sérülései miatt csupán egy teljes nap után vitték kórházba. A lány nagymamája tagadja, hogy köze lenne az esethez, de ő is előzetes letartóztatásban van, írja a wcbtv.com. A rituáléra februárban a család queensi házában került sor, az ügyész szerint a kislány égési sérüléseit anyja okozta, és a haiti vudu szertartástól azt remélték, megtisztul a kislány teste és elméje.

„Égésgyorsítót öntött rá, és egy tűzkör készített. Ezután a lányt berakta a kör közepére, és ekkor keletkeztek az égési sérülései" - nyilatkozta az ügyész. A nagymama elmondása szerint észrevette a gyerek sérüléseit, de csak hideg vízzel próbálta enyhíteni a helyzetet. A család egy teljes nap múlva vitte kórházba a kislányt, és azt állították, forró víz borult rá. A gyermek 55 napon keresztül volt kórházban, utána nevelőszülőkhöz került, akiknek elmondta, mi is történt vallójában.

A kislány anyja és nagyanyja jelenleg előzetes letartóztatásban van, a nő 50 ezer dollár ellenében helyezhető szabadlábra, a nagymamának csupán 7500 dollár óvadékot kell fizetnie.