Felesége meggyilkolásának vádjában találták bűnösnek azt az új-zélandi férfit, aki két évvel ezelőtt magára hagyta hároméves kislányát egy ausztráliai vasútállomáson - írta a Független Hírügynökség. Az 55 éves férfira egy több hónapig tartó nemzetközi nyomozás során bukkantak rá: miután az elhagyott kislányt megtalálták Melbourne-ben, az ausztrál hatóságok értesítették az új-zélandi rendőrséget, akik Auckland-ben rábukkantak az anya holttestére. A férfit végül az amerikai rendőrség fogta el Atlantában, és onnan szállították vissza Új-Zélandra.

Az apa, Naj Jin Hszüe, a vád szerint 2007 szeptemberében, aucklandi otthonukban fojtotta meg feleségét egy nyakkendővel. A férfi ezután kislányukkal Melbourne-be repült, ott azonban egy pályaudvaron magára hagyta a gyereket, és az Egyesült Államokba utazott. Az apát öt hónappal később fogták el, Amerikában élő kínaiak bejelentése alapján. A férfit ezután Aucklandben állították bíróság elé.

A háromhetes eljárás során tagadta, hogy köze volna felesége meggyilkolásához, és azt állította, hogy az asszony egy szexuális aktus során fulladt meg, amelyben egy vagy két férfival együtt vehetett részt. Vallomása szerint, amikor a gyermekét magára hagyta, még nem tudta, hogy a felesége meghalt. Arra azonban nem adott magyarázatot, miért hagyta egyedül a kislányt a pályaudvaron. A bíróság végül gyilkosság vádjával életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a férfit, aki az ítélethirdetéskor azt kiabálta a tárgyalóteremben, hogy "Ártatlan vagyok!" A magára hagyott kislány - az eset óta - anyai nagymamájával él Kínában.