Meghalt az egyik sérült, így már két halálos áldozata van a koncertszínpad összeomlásának Marseille-ben - közölték a sérülteket ápoló kórház illetékesei. Az újabb halálos áldozat egy brit férfi, aki a csütörtöki baleset óta az egyik marseille-i kórház intenzív osztályán volt. Egy 53 éves, francia férfi a helyszínen szörnyethalt, miután Madonna vasárnapra tervezett koncertjének színpada - eddig ismeretlen okokból - összeomlott.
Nyolc másik embert vittek kórházba súlyos sérülésekkel - köztünk van egy amerikai is, aki életveszélyes állapotban van, harminchatan pedig könnyebb sérüléseket szereztek. A baleset után a koncertet egyelőre ismeretlen időpontra halasztották. Madonna közleményt adott ki, mely szerint megrendítette a hír és fohászkodik a sérültek felépüléséért.
A baleset a több mint 60 ezer ülőhelyes Stade Velodrome-ban történt. A stadion az Olympique de Marseille labdarúgó egyesület otthona. Ez a második legnagyobb sportaréna Franciaországban. (FH)