Egy felnőtt rokona vett rá egy 14 éves fiút arra, hogy a vendégek sátraiból lopjon a Hegyalja Fesztiválon. A gyereket hétvégén érte tetten a rakamazi rendőrök figyelőszolgálata. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint a tiszaladányi fiú épp egy sátorból mászott ki, amikor elkapták.

A gyanú szerint egy 35 éves férfi volt az a rokona, aki rávette a lopásra, még heti belépőt is vett neki ehhez. A férfi egy közeli kocsmában várta a zsákmányt. A rendőrök eddig nyolc kifosztott sátorról tudnak, ahonnan a tolvaj összesen 80 ezer forintot, mobiltelefonokat, fényképezőket, mp3-as lejátszókat vitt el.

A pénzt és a tárgyakat rokonának adta, akivel megosztoztak volna a hasznon. A fiú ellen lopás, a férfi ellen felbujtóként elkövetett lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást. A lopott holmi egy részét a rendőrök megtalálták.