Továbbra is stabil az állapota annak a 13 éves lánynak, akit roma édesanyjával együtt ért fegyveres orvtámadás Kislétán, és a nyíregyházi Jósa András Kórházban gyógyítják lőtt sérüléseit.

Felföldi Pál, a gyógyintézet traumatológus főorvosa kedden az MTI-nek elmondta: a lánynak eseménytelenül telt az éjszakája, klinikai állapota megfelel elszenvedett súlyos sérüléseinek. Valószínűleg további műtétek is várnak a gyermekre, hiszen testfelületének nagy részét érték a puskából leadott lövések sörétei, melyeknek csak egy részét távolították még el - közölte.

A lány felgyógyulási esélyei, bár lőtt sebekről lévén szó, nagy a fertőzés- és a különböző szövődmények kialakulásának veszélye. A traumatológus szerint pontosan még nem lehet megmondani mennyi idő kell a felépüléshez, az orvosok most 4-6 hétre becsülik a kórházi ápolás időtartamát.

A lány továbbra is rendőri védelem alatt áll a nyíregyházi gyógyintézetben, éjjel-nappal vigyáznak rá, hiszen, mint a támadás egyik áldozatának, akár fontos információi is lehetnek az elkövetőről, vagy elkövetőkről.

A 45 éves roma nőt és 13 éves gyermekét kislétai lakásukon érte fegyveres támadás hétfőre virradóra. Az édesanya a rájuk leadott lövésektől a helyszínen életét vesztette, míg lányát súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők.