Botokkal, kapákkal és kaszákkal felfegyverkezve esett egymásnak két család csütörtökön kora este a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paszabon. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi volt a konfliktus alapja. Két férfi között egy kocsmában kezdődött a vita, majd folytatódott abban az utcában is, ahol mindketten élnek. Akkor viszont már a hozzátartozók is beszálltak és a két család botokkal, kapákkal és kaszákkal felfegyverkezve esett egymásnak. A rendőrség szerint körülbelül százan, a helyi polgármester szerint pedig nagyjából harmincan vettek ebben részt. Egyelőre úgy tudni, hogy hárman sérültek meg, valószínűleg csak könnyebben. Fedor Rita, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, összesen öt embert állítottak elő. (FH)