Túl van az életveszélyen és orvosai a hétvégén felébresztették a mesterséges altatásból azt a kislányt, akit egy hete hétfőn lőttek meg Kislétán - tudta meg a Független Hírügynökség. A kislányra ettől függetlenül még több, korrekciós műtét vár. A kórházban egyelőre nem adnak információt a kislány állapotáról.

A rendőrség a romák elleni fegyveres támadás-sorozat részeként kezeli az ügyet, melynek a kislány lehet eddig az egyetlen valódi szemtanúja. A Független Hírügynökség úgy tudja, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói várhatóan hétfőn hallgatják meg a lányt. Az értesülést az NNI-nél nem kívánták kommentálni.

Kislétán augusztus 3-ára virradóra lőttek rá házukban egy anyára és lányára, sörétes puskával, ismeretlen támadók. A 45 éves asszony meghalt, gyermekét pedig életveszélyes sérülésekkel szállították Nyíregyházára, a Jósa András Kórházba. Még aznap megműtötték, azóta mesterségesen altatták. A rendőrség a romák elleni fegyveres támadás-sorozat részeként kezeli az ügyet, amin külön nyomozócsoport dolgozik. Az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére az országos rendőrfőkapitány 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki ebben az ügyben, egyben a korábban a romák elleni sorozat bűncselekmény kapcsán kitűzött 50 millió forintos díjat 100 millió forintra emelte.