horoszkóp

Túl sok koporsót vásárolt a pécsi temetkezési vállalat

dns
2009.08.10. 21:43

Hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz a pécsi önkormányzat a helyi temetkezési vállalat vezetői ellen, írja az MTI. A baranyai megyeszékhely önkormányzata egy telefonos bejelentés után kezdett vizsgálódni, amelyik szerint a temetkezési vállalat vezetői céges autóval mentek Horvátországba nyaralni. Az ellenőrzés többi között azt is megállapította, hogy az igazgató indoklás nélkül 50 ezer forinttal megemelte a főkönyvelő fizetését, négy középvezető pedig ebben az évben 560 ezer forintnyi üdülési csekket kapott. Kiderült továbbá, hogy a közelmúltban 630 úgynevezett szociális koporsót vásárolt a vállalat, holott éves szinten alig százra van szükség.

Rankasz Ernő, a Pécsi Temetkezési Vállalat ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta, egyre többen szorulnak szociális, azaz az önkormányzat által finanszírozott temetkezésre Pécsett; volt olyan hónap, amikor húsz ilyen búcsúztatást is tartottak. Az igazgató szerint emiatt sokkal hamarabb el fognak fogyni a koporsók, mint ahogy azt az önkormányzat állítja.