íz alól kellett kimenteni egy fuldokló kislányt a debreceni élményfürdőben pénteken, miután beakadt a haja a vízmintavételezőbe. A kislányt a két úszómesternek lélegeztetnie kellett, mert túl sok vizet nyelt és néhány másodpercre elvesztette az eszméletét. Fazekas Lajos a Debreceni Gyógyfürdő Kft igazgatója azt mondta, véletlenek sorozata történt, és a belső vizsgálatuk semmilyen rendellenességet nem tárt fel. Ma az ÁNTSZ ellenőrzés is biztonságosnak ítélte az élményfürdőt.

A vízmintavételező a hullámmedence oldalán működik 40 centiméterre a víz alatt. A perem és a zárókupak közötti 3 mm-es részen akadt be a kislány hosszú haja. Fazekas Lajos az élményfürdő igazgatója azt mondta a Független Hírügynökségnek, minden medencében ahol automata vegyszeradagoló működik, kötelező a vízmintavételező kiépítése, amit a szabályoknak megfelelően végeztek el.

Hogy ne fordulhasson elő többet baleset, tárgyalásokat kezdtek a medence tervezőjével és kivitelezőjével. Azt még nem tudta megmondani, hogyan oldják meg a problémát, mindenesetre addig az összes vízmintavételezőt lezárták és visszatértek a 20 évvel ezelőtti kézi mintavételhez.