Összesen 21 síremléket rongáltak meg a Fejér megyei, mezőszilasi temetőben, a rombolásról csütörtökön tettek bejelentést a rendőrségre. A nyomozók rövid idő alatt kiderítették, a sírokat még a múlt hét végén, gyerekek rongálták meg, hogy megtudják: ki milyen erős.

A katolikus temetőben 21 síremléket rongáltak meg. Névtáblákat, fejfa részeket, virágtartókat törtek le, síremlék nélküli sírhelyekről ledöntötték a kereszteket, mécseseket törtek össze. Egy szemtanút találtak a rendőrök, aki gyerekeket látott rohangálni a sírkertben. Gyorsan kiderül, ki volt az egyik gyerek, akit azután az anyja jelenlétében meghallgattak a rendőrök. Azt mondta, két társával volt a temetőben és kitalálták, sírokat fognak döntögetni, hogy megtudják, melyikük az erősebb. Később meghallgatták a másik két gyereket is, akik hasonló történetet adtak elő. A gyerekeket, mivel nincsenek még 14 évesek, nem lehet megbüntetni, ügyükben a gyámhatóság intézkedhet. (FH)