Tíz gyereket szállítottak kórházba hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabercelről és környékéről, mert gyógyszert vettek be, és arra energiaitalt ittak. A fiatalok állítólag csak fel akarták dobni magukat.

Az egyik diák édesanyjától lopta el az antidepresszánsokat, bevitte iskolájába, és adott belőle a többieknek: volt, aki egy, de volt, aki több tablettát is beszedett. Ezután, - hogy feldobódjanak - energiaitalt is ittak a gyógyszerekre. A tiszaberceli iskola egyik tanára vette észre az esetet, amikor ketten rosszul lettek. Csak ezután derült ki, hogy még nyolcan vettek be tablettákból, de ők időközben már hazamentek.

A mentők mindenkit Nyíregyházára, a Jósa András kórház gyerekosztályára szállítottak, volt, aki gyomormosást is kapott, de egyikőjük állapota sem súlyos - mondta a Független Hírügynökségnek Pápai György, az Észak-Alföldi Regionális Mentőszolgálat vezetője. Az érintett fiatalok egyébként mind 14 és 17 év közöttiek.