Megtalálták a mentőcsapatok annak a helikopternek és repülőgépnek a roncsait, amelyek három nappal korábban ütköztek össze és zuhantak le a Csendes-óceán kaliforniai partjánál - közölte a kutatócsapat, hozzátéve, hogy a két gép fedélzetén utazó kilenc embernek egyelőre nincs nyoma.

A parti őrség C-130-as repülőgépe - fedélzetén hét emberrel - és a haditengerészet kétfős Cobra helikoptere csütörtök este ütközött össze a nyílt víz felett. Roncsaikat szombaton találták meg, San Clemente szigete közelében, egy 8-szor 19 kilométeres területen. A mentőcsapatok szerint azonban a roncsok között nincs nyomuk se túlélőknek, se emberi maradványoknak. Annak ellenére, hogy Bryan Whitman, a Pentagon szóvivője már pénteken úgy nyilatkozott, hogy a kilenc eltűnt ember valószínűleg halott, a parti őrség hat, valamint a haditengerészet három hajóján a mentőcsapatok továbbra is túlélők után kutatnak.

A baleset pontos oka még mindig nem egyértelmű. A parti őrség gépe épp egy eltűnt csónakos után kutatott, amikor a térségbe érkezett a katonai helikopter, amely San Clementére tartott. A két gép este negyed nyolc előtt ütközött össze. Egyelőre annyit tudni, hogy a helikopter egy, a katonaságnak fenntartott légi folyosóban repült, amelybe a pilóták feltehetően azután vezették a gépet, hogy a földi irányítástól engedélyt kaptak erre. Az viszont még mindig nem világos, hogy a parti őrség repülője hogyan került a katonai gép útjába. (FH)