Fegyverrel raboltak ki csütörtök éjszaka egy bezenyei céget ismeretlenek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget pénteken a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. A három álarcos egyike megütötte az ott tartózkodó alkalmazottat, majd halántékához pisztolyt nyomott, így követelte tőle a pénzt. A rablók több tízezer forinttal távoztak. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen nyomoz.

Kálmán Gabriella sajtóügyeletes a Független Hírügynökségnek elmondta: csütörtök éjszaka, álarcban érkezett a három rabló Bezenye külterületére, egy cég telephelyére. Az 59 éves alkalmazottat megütötték, fejéhez pisztolyt nyomtak és a pénzt követelték. Az egyik rabló az irodában találta meg a pénzkazettát, amiből több tízezer forintot kivett.

A rablók az alkalmazottnál lévő telefonokat összetaposták, majd távozásukkor megfenyegették a vérző férfit, ne merjen utánuk menni. Ezután autóba ültek és világítás nélkül elhajtottak Rajka felé. Miután a rablók távoztak a megrémült alkalmazott begyalogolt a faluba és a polgármesterrel közösen értesítette a rendőrséget.(FH)