Brazil orvosai úgy döntöttek, hogy megműtik azt a kétéves kisfiút, akit mostohaapja szúrt tele varrótűkkel egy fekete mágia szertartás keretében. A gyereket kezelő kórház pénteki közleménye szerint az orvosok az ultrahang-vizsgálat értékelésekor megállapították, hogy azonnali beavatkozásra van szükség, így most megpróbálják eltávolítani a fiú szívének és tüdejének közelében lévő tűket, amelyek veszélyeztetik a gyerek életét.

"Több szerve is érintett, és fennáll a fertőzés kockázata is. De maga az eljárás is életveszélyes" - mondta a salvadori Ana Neri kórház vezetője, Francisco Reis. Ebbe az intézménybe csütörtökön szállították át a gyereket, akit előzőleg Barreiras város kórházának intenzív osztályán kezeltek. A salvadori kórház azt is bejelentette, hogy nagyjából harminc tűt találtak a gyerekben a korábban nyilvánosságra hozott ötvennel szemben.

A gyerek nevelőapját szerdán tartóztatta le a brazil rendőrség. A 30 éves férfi kihallgatása során bevallotta, hogy ő szurkálta tele a gyereket a tűkkel, szeretője biztatására. Úgy akart ugyanis bosszút állni feleségén, hogy egy rituálé során naponta két-három tűt a gyerekbe szúrt. A fiú anyja akkor vitte kórházba a gyereket, amikor hasi fájdalmakra és hányingerre panaszkodott.