Lehetséges, hogy nem emelnek vádat az ellen a nő ellen, aki karácsonykor a szentesti imánál rátámadt a katolikus egyházfőre. Az olasz ANSA hírügynökség hétfői jelentése szerint a támadónak zavart elmeállapota miatt kegyelmeznek meg.

Az olasz hírügynökség vatikáni forrásokra hivatkozva azt írta hétfőn, hogy a Vatikánváros bírósága valószínűleg felmenti majd a 25 éves Susanna Maiolót, aki december 24-én a Szent Péter Bazilikában ima közben átugrott a biztonsági korláton és földre teperte XVI. Benedek pápát. A támadás közben a földre rántott 82 éves egyházfő nem sérült meg, de kíséretének egyik tagja, egy 87 éves francia bíboros elvesztette az egyensúlyát, elesett, és lábát törte.

Az ANSA szerint a nevének elhallgatását kérő vatikáni forrás azt mondta: a legvalószínűbb az, hogy a támadó mentális állapota miatt ejtik a vádat, és a bíróság feltehetően gyorsan dönt majd az ügyben.A vatikáni bíróság elnöke Giuseppe Dalla Torre vasárnap azt nyilatkozta egy olasz napilapnak, hogy tudomása szerint a 25 éves nőnek hosszú ideje vannak jelentős pszichológiai problémái. A bíró ígérete szerint heteken belül döntenek az ügyben.

A támadó, a kettős, svájci-olasz állampolgárságú Susanna Maiolo egyébként már tavaly megpróbálta megtámadni a katolikus egyházfőt. Akkor szintén a Szent Péter bazilikában próbálkozott a karácsonyi misék idején, de tavaly még idejében közbeléptek a biztonságiak, és a támadó nem érhetett a pápa közvetlen közelébe. (FH)