Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt tizenhat év fegyházbüntetésre ítélte a Baranya Megyei Bíróság elsőfokon azt a 21 éves pécsi férfit, aki 2008-ban meggyilkolta és kifosztotta a Provident egyik pénzbeszedőjét - közölte a Független Hírügynökséggel Hajdú István szóvivő.

A gyilkos előre eltervezte a támadást, majd miután leütötte és kifosztotta a pénzbeszedőt, a holttestet háza kertjében betonba temette. A férfit egyébként rongálás vétségében is bűnösnek találták, mert elvitte és felgyújtotta a pénzbeszedő kocsiját. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője enyhítésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett. Másodfokon a Pécsi Ítélőtábla hoz majd végzést az ügyben.

A Független Hírügynökség korábban beszámolt róla, hogy a 21 éves férfi beismerő vallomást tett, azt mondta azért ölte meg a férfit, mert nem tudta törleszteni a hitelt. A 21 éves fiatalember édesanyjával és testvéreivel élt Pécsett. A családnak összesen három hitele volt a pénzintézetnél, összesen 320 ezer forint értékben. Mivel tavaly nyáron már nem tudták fizetni a tartozást, a férfi elhatározta, hogy megöli a pénzbeszedőt, aki minden héten a törlesztőrészletért megy. Ezért bekészített egy feszítővasat a konyhába arra a napra, amikor a férfit várta. Az 55 éves alkalmazott meg is érkezett az esedékes részletért, a fiatalember ekkor hátulról leütötte a feszítővassal, majd a konyha padlójára zuhanó áldozatát még többször megütötte. A holttestet a kertben lévő sóderhalom alá rejtette, később pedig egy gödörben ásta el. A rendőrök a pénzbeszedő eltűnése után a fiatalembert is kihallgatták tanúként, ekkor feltűnt a nyomozóknak gyanús viselkedése. Mivel többször is kimentek a házhoz, a fiatalember - még 2008 novemberben - úgy döntött, hogy jobban elrejti a holttestet, ezért kiásta a földből és 20 centiméter vastagságú betont öntött rá. Később azonban beismerte tettét a rendőröknek és megmutatta a holttest helyét is, így találták meg tavaly januárban. (FH)