Megütötte és zsarolta 11 éves iskolatársát egy 15 éves fiú a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön. A gyerek végül szólt a szüleinek, a rendőrség előállította és kihallgatta a kamaszt. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta: az elkövető tavaly szeptemberben állította meg először a 11 éves fiút azzal, hogy adjon neki ötezer forintot, máskülönben "úgy összetöri, mint a fogpiszkálót". A megzsarolt gyerek úgy hallotta, hogy idősebb iskolatársa korábban már úgy megvert valakit, hogy az kórházba került. A hír hatására - amelyről még nem tisztázódott igaz-e - a fiú otthon kivette a családi kasszából az összeget és átadta fenyegetőjének. Az incidensről nem szólt senkinek.

Ugyanez a történet idén január 12-én újra lejátszódott, csakhogy a zsaroló ezúttal már nyolcezer forintot követelt, ráadásul meg is ütötte a gyereket, aki emiatt ismét hozzányúlt a család pénzéhez. Ezúttal azonban szólt az esetről szüleinek is. A történtekről így szereztek tudomást a rendőrök, akik előállították és kihallgatták a fiatalkorú gyanúsítottat. Ellene zsarolás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.(FH)