Meggyilkoltak rablók egy német turistát az északkelet-brazíliai Recife városában, mivel szembeszegült a bűnözőkkel - közölte csütörtökön a brazil média. A 23 éves nő a családjával érkezett korábban a karneválra.

Jennifer Marion Nadja Kloker-t négyszer mellbe lőtték, és a rendőrség közlése szerint a holttestét egy út mentén találták meg szerdán. A brazil média szerint a 23 éves nő, a férje, kétéves gyerekük és a férj szülei egy bérelt kocsiban utaztak, amikor egy motorbicikli jelent meg az autó mellett, rajta a két támadóval. Ahogy megállt a kocsi, a motoron hátul ülő egyik bűnöző leugrott, feltépte a kocsi ajtaját, majd beszállt, és fegyverrel kényszeríttette a turistákat, hogy egy kietlen területre hajtsanak, miközben társa a motoron követte őket. Ott aztán elvették a mobiljukat, a pénzüket, és az óráikat, majd utasították a családot, hogy menjenek el.
Az asszony azonban kiabálni kezdett segítségért, mire a két rabló a nővel együtt elhajtott, majd egy távolabbi helyen megölték. Ez már a második támadás volt a szerdán véget ért karneválra érkező turisták ellen. A múlt csütörtökön egy 37 éves holland turistát lőtt le egy rabló és verte meg a feleségét, amikor a pár felment megnézni Rio de Janeiro jelképét, a 30 méter magas Jézus-szobrot. (FH)