Összeverekedett két diák egy hajdúhadházi általános iskolában, mert az egyik azt terjesztette a másikról, hogy az úgy üt, mint egy lány - tudta meg pénteken a Független Hírügynökség a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatán. Az eset még szerdán történt, de csak pénteken hozták nyilvánosságra. Mint kiderült, egy 16 éves diák az óraközi szünetben verekedésre hívta ki 14 éves iskolatársát, mert az állítólag azt terjesztette róla, hogy úgy üt, mint egy lány. A fiúkat a takarítónő megpróbálta szétválasztani, de közben a földre esett. A verekedésnek végül egy tanár vetett véget, majd értesítette a rendőrséget. A verekedésben a 14 éves fiú, illetve a segítségére siető takarítónő könnyű sérülést szenvedett.

A 16 éves fiú ellen garázdaság gyanúja miatt eljárás indult. Venezdi Jánosné, a rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: ebben a tanévben már több hasonló eset is történt, januárban két ügyben zárták le a nyomozást vádemelési javaslattal.