horoszkóp

Leszbikus diákok miatt zártak be egy lánykollégiumot Dél-Afrikában

bry
2010.02.26. 14:45

Pénteki jelentések szerint Dél-Afrikában bezártak egy leánykollégiumot, mert a gyanú szerint mintegy 30 lakója leszbikus. Az épületben összesen 300 középiskolás lány lakott Durban közelében. Az esetre úgy derült fény, hogy a vendégház vezetői két csókolózó lányra bukkantak. Az iskolások elmondták: mások is intim viszonyban vannak egymással a kollégiumban. Ezután döntött úgy a vezetés, hogy bezárja az épületet, egyúttal vizsgálatot rendelt el. Sok diák nem tudott iskolába menni miután bezárt a vendégház, mert az intézménytől távol laknak.

Több szülő arra panaszkodott, hogy semmilyen információt nem kaptak az iskolától. Mindössze annyit közöltek velük, hogy vigyék el a gyereküket a kollégiumból. Egy apa a Mercury című helyi lapnak azt mondta: nem tudja mi áll az ügy hátterében, de amit hallott, az teljesen abszurd, miszerint ölelkező lányok miatt került lakat a vendégházra.

A dél-afrikai oktatási tárca szerint az iskola helytelenül járt el, ha csak azért záratta be a kollégiumot, mert ott leszbikusok is laktak. Az ország alkotmánya ugyanis egyenlő jogokat garantál a hetero- és homoszexuális embereknek, igaz, sok meleg arról számolt be, hogy hátrányos megkülönböztetés éri őket. (FH)