Összeverekedett két lány szerdán egy nyíregyházi szakközépiskolában. Egyiküknek eltörött az orrcsontja - tudta meg pénteken a Független Hírügynökség.

A Westsik Vilmos Szakközép- és Szakiskolában egy 16 éves lány egy vita után rátámadt egy nála fiatalabb 9. osztályos lányra. Haját cibálta, falba verte a fejét, amitől a gyerek állítólag elájult. A támadó a földön fekvő lányt tovább ütötte. A 15 éves iskolásnak eltörött az orrcsontja, kórházba kellett szállítani. Úgy tudjuk, a verekedő lány szüleit értesítették a pedagógusok, de ők nem jelentek meg az intézményben.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette a hírt, pénteken elmondta: súlyos testi sértés miatt eljárás indult a társát bántalmazó 16 éves középiskolás lány ellen. A tanúvallomásokból eddig egyértelműen nem derült ki, konkrétan mi váltotta ki a verekedést, mert mindenki mást mond. Az egyik verzió szerint az bőszítette fel az idősebbet, hogy nem fértek be egymás mellett az ajtón. (FH)