Öt hónapos csecsemőt marcangoltak szét a patkányok

2010.03.03. 13:49 Módosítva: 2010.03.03. 13:49
A gyermekvédelmi hatóságok felügyelete mellett marcangoltak szét a patkányok egy öt hónapos kislányt Romániában - írta a manna.ro. A gyerek már korábban is volt hasonló sérülésekkel a kórházban, és már akkor is sebészeti beavatkozásra volt szükség. Anyja mentálisan sérült, az apa pedig minden külső segítséget elutasít. A család vályogviskóban él, szörnyű körülmények között, így a patkányok is befészkelték magukat a házba.
A helyi kórház szülészei szerint már az is csoda, hogy a kislány egyáltalán megszületett, anyja ugyanis alultáplált volt a terhesség alatt, és több olyan fertőzése is volt, ami a baba elhalását okozhatta volna. A csecsemő ennek ellenére egészségesen született, de mostanáig sem gyarapodott a súlya az éheztetés miatt. „A kis Maugli életbenmaradásának egyetlen esélye, ha valamilyen módon kiemeljük ebből a környezetből, hiába küzdött eddig az életéért, ha a továbbiakban sem javul bár egy kicsit az ellátása, semmi esélye arra, hogy megérje az egy évet” – nyilatkozta kezelőorvosa. Hogy a gyerek miért nem került eddig állami gondozásba, az nagy kérdés - a lap szerint az apa nem járul ehhez hozzá.