Rálőtt exére a nyílt utcán, majd elszaladt

2010.03.16. 20:58

Futva menekült a rendőrök elől az a férfi, aki kedden, a nyílt utcán lőtt rá volt élettársára Hódmezővásárhelyen. Mivel a fegyver nem sült el, fojtogatni kezdte az asszonyt, aki sokkos állapotba került. A támadót pár utcával arrébb fogták el a rendőrök és emberölés kísérlete miatt eljárást indítottak ellene.

A nő egyik ismerőse hívta ki a rendőröket kedd délután, nem sokkal fél négy előtt. A bejelentő azt mondta, hogy az asszonyra kétszer is rálőtt volt élettársa. Mindez Hódmezővásárhely belvárosában, a nyílt utcán történt. Mivel a fegyver nem sült el, a férfi földre teperte volt párját és fojtogatta. A nő eszméletét vesztette, támadója pedig elfutott. A mentők az asszonyt sokkos állapotban szállították kórházba. A rendőrök a férfi nyomába eredtek, és pár utcával odébb meg is találták. Mikor meglátta a járőröket, a támadó elmenekült, de nem jutott messzire, rövid üldözés után elkapták. Ruházatából előkerült a fegyver is, amelyet jelenleg szakértő vizsgál - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség az ügyben emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A 41 éves férfi kihallgatása és őrizetbe vétele jelenleg is tart. Azt még vizsgálják, hogy miért támadt rá a nőre. Mint kiderült, a gyanúsítottat korábban személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt a bíróság jogerősen elítélte.