Gyilkosság Szombathelyen - gonosz erő szállta meg az anyját megölő nőt

bry
2010.03.19. 14:06

Gonosz erők szállták meg és ezek utasítására cselekedett saját bevallása szerint az a nő, aki csütörtökön a saját anyját ölte meg Szombathelyen. Az ügy részleteiről pénteken, a Szombathelyi Polgármesteri Hivatalban számoltak be a sajtónak a Vas megyei rendőri vezetők. a nő péntek délelőtt óta előzetesben van és elrendelték elmeorvosi vizsgálatát is.

Palkó Andrea, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője pénteken arról tájékoztatott, hogy csütörtökön délelőtt maga a gyilkos telefonált a rendőrségre és közölte, hogy megölte az édesanyját. A kiérkező rendőrök és mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Az eddigi adatok szerint a gyilkos a halott 57 éves, korábban egészségügyi problémákkal kezelt lánya. A gyanúsított 2008-tól egyáltalán nem dolgozott, hanem beteg édesanyjáét ápolta annak szombathelyi lakásán, környezete csak jó véleménnyel volt róla. A rendőröknek a nő azt mondta, gonosz erők szállták meg és ezek utasítására cselekedett. Több késszúrással végzett az anyjával, majd hívta a rendőröket. A nő elmeorvosi vizsgálatát elrendelték, pénteken délelőtt a bíróság előzetes letartóztatásba is helyezte. (FH)