Óriási földalatti marihuanaültetvényt találtak Lengyelországban

2010.03.24. 21:24 Módosítva: 2010.03.24. 21:25

A lengyel rendőrség szerdán bejelentette, hogy felszámoltak egy hatalmas, földalatti marihuánaültetvényt az ország nyugati részén, egy kis faluban. A rendőrök kilenc embert tartóztattak le a kifinomult technikával felszerelt, jól elrejtett ültetvénynél. "Az embereink azt mondták, hogy még soha nem láttak semmi ehhez foghatót, ez minden képzeletet felülmúl" - közölte Poznan város rendőrségi szóvivője.

A Kórnik város közelében, egy kis faluban felépített ültetvényt egy külön e célra tervezett épületben rejtették el, egy mosoda alatt. A rendőrség közlése szerint több mint ezer négyzetméternyi területet elfoglaló ültetvényre egy jól álcázott hidraulikus rejtekajtón keresztül lehetet bejutni. A növények mesterséges fényben növekedtek, és az egész ültetvényt egy számítógépes rendszer felügyelte. A lengyel rendőrség közlése szerint tízezer darab, a növekedés különböző stádiumában lévő növényt foglaltak le, valamint 150 kilogrammnyi száradó marihuánát. Ezen felül még negyven darab, egy kilogrammos, szállításra kész csomagot is találtak. A rendőrség elmondása szerint az ültetvény szeptember óta működött, és legalább hatszor szüretelhették le. Az ültetvényt egy drogkereső kutya találta meg. A lengyel hatóságok kilenc férfit tartóztattak le a helyszínen, köztük az épület tulajdonosát.