Vádat emeltek 22 ember ellen Kína keleti részén, mert az ügyészség szerint csoport-szexben vettek részt. - közölte szerdán a kínai média. Az ügyészség szerint a 14 férfi és a nyolc nő nagyobb szexuális szabadságot követeltek az ázsiai országban.

A Procuratorial Daily című állami lap szerint a vádlottak az interneten ismerkedtek meg, majd szerveztek több tucat swinger-bulit 2007 és 2009 között. Ha bűnösnek találja őket a bíróság, akár öt év börtönt is kaphatnak.

Az elsőrendű vádlott egy 53 éves egyetemi docens, aki létrehozta a "Feleségcsere" chatszobát, és megszervezte a csoportos szex-bulikat a saját otthonában. A kétszeresen elvált és jelenleg egyedül élő férfi azzal indította a szervezést, hogy "ártalmatlan házassági problémákról kezdeményezett csevegéseket". Aztán összehozta a társaságot azokból, akikről kiderült a számára, hogy érdeklődnek a partnercsere iránt. A lap szerint legalább 190 ilyen ember volt, és közülük 22-en vettek részt együttes csoport-szexben éveken át.

"Minden házasságban vannak kisebb, nagyobb konfliktusok. A házasság olyan, mint amikor egy pohár vizet kell meginni az embernek, swinger pedig olyan, mint egy pohár finom édes bor." (FH)