Kilenc év börtönre ítélte pénteken egy finn bíróság azt a finn jogászt, aki a vád szerint váltságdíj reményében elrabolta az egyik leggazdagabb finn család örökösét. A 44 éves férfi május 27-én rabolta el a 26 éves lányt annak otthona előtt, majd Turkuban tartotta fogva 17 napon át, egy hangszigetelt szobában.

A 44 éves Juha Turunen nyolcmillió eurót - átszámítva több mint kétmilliárd százmillió forintot - követelt Minna Nurminenért. A lány a Kone nevű liftgyártó cég többszörös milliárdos elnökének, Antti Herlin-nek az unokahúga. A cég tulajdonosa a Nurminen család, amely végül kifizetette a váltságdíjat.

A lányra Finnország egy délnyugati erdőségében találtak rá június 13-án, 20 kilométerre Turku városától. Minna Nurminen fizikailag sértetlenül úszta meg a "kalandot". Kiszabadulása után két órával tartóztatták le az emberrablót. A férfit állítólag üldözték, és a váltságdíj egy részét elhagyta, esetleg meg akart tőle szabadulni attól, ezért eldobta Turkuban, egy parkolóban. A kilenc év börtön mellett kártérítésre is ítélték a jogász. Az ítélet szerint több mint 100 ezer eurót kell fizetni az áldozatnak és családjának a nekik okozott megpróbáltatások miatt.(FH)