Újabb nyomozást rendeltek el a csepeli kettős gyilkosság kapcsán

2010.03.29. 16:10

A Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettének gyanúja miatt, hogy kiderüljön, terheli-e felelősség az egykori csepeli rendőrkapitányt a tavaly januári csepeli kettős gyilkosság kapcsán. Az Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken tett feljelentést az ügyben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton részletes tájékoztatást közölt a csepeli iskolában történt kettős gyilkosságról. Eszerint az ügyben két nyomozás folyik. Az egyik emberölés miatt, Deme Gábor és Kun Tamás ellen, ők előzetesben vannak, a gazdaságvédelmi nyomozók pedig sikkasztás, csalás és okirat-hamisítás miatt nyomoznak. Ebben az ügyben szintén Deme Gábor a gyanúsított, illetve az iskola egy női alkalmazottja.

A gyilkossági ügyben indított nyomozáskor bizonyítékokat találtak arra, hogy gazdasági jellegű bűncselekmények is történtek az iskolában. A rendőrség szerint ezek akár a gyilkossági ügy motivációjaként is szolgálhattak. Ekkor kapcsolódtak az ügybe a gazdaságvédelmi nyomozók, több tanú is nekik számolt be a sikkasztási ügyekkel kapcsolatos gyanújáról.

A BRFK szombaton azt is közölte, hogy elmúlt időszakban több olyan sajtóhír látott napvilágot, miszerint a meggyilkolt Takács József iskolaigazgató a megölése napján feljelentést akart tenni . A rendőrség szerint ez nem történt meg, de arra bizonyíték van, hogy a néhai igazgató járt a Csepeli Rendőrkapitányságon. A gyilkosság utáni napokban az egyik tanú átadta a rendőröknek annak a feljelentésnek a teljes másolatát, amelyet Takács József akart eljuttatni a csepeli kapitányságra.

A BRFK pénteken a Fővárosi Főügyészséghez fordult annak tisztázása érdekében, hogy az egykori csepeli rendőrkapitányt terheli-e bármilyen felelősség az eset kapcsán. Annak megállapítását is kérték, hogy milyen kapcsolata volt az emberölés elkövetésével gyanúsított Kun Tamással. A Budapesti Nyomozó Ügyészség most ebben az ügyben rendelte el a nyomozást.

A kettős gyilkosság 2009. január 7-én este történt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában. Korábban felfüggesztették igazgató helyettesi megbízásából Deme Gábort, míg a biztonsági feladatokat is ellátó pedellus egy ideje nem járt be dolgozni, betegségére hivatkozott. Elszámolási céllal az esti órákra Deme Gábor találkozót beszélt meg az iskola vezetőjével. Az igazgatót egy másik kollégája elkísérte a megbeszélésére. Ekkor dördültek lövések - a gyanú szerint a pedellus lőtt. Deme Gábor ezután eltüntette biztonsági kamerák felvételeit tartalmazó számítógépet. A férfit korábban tettesként kezelték, a rendőrség azonban idén év elején módosította a gyanúsítást, most bűnsegédként gyanúsítják. 2009 végén Deme Gábort gazdasági bűncselekménnyel is meggyanúsították, az iskola gazdálkodási ügyeivel kapcsolatban. (FH)