A legfrissebb hivatalos adatok szerint már 760 halottja van a Kína délnyugati részén pusztított földrengésnek - közölte csütörtökön az Új Kína hírügynökség. Közben elkezdtek érkezni a mentőalakulatok és a segélyek a nehezen megközelíthető hegyvidékes területre, ahol a földrengés okozta pusztítás, és a magaslati levegő is nehezíti a mentést.

Több ezren töltik az estét fedél nélkül a fagyos hidegben Csinghaj tartomány déli részén, Jüsu megyében, ahol a legnagyobb pusztítást okozta a Richter-skála szerint 6,9-es erősségű rengés. Kínai tisztségviselők közlése szerint már úton vannak a területre az orvosok, és sátrak, és már felállították az első rögtönzött kórházakat is a sérültek ellátására.

A rengés miatt nagyjából százezer ember vált hajléktalanná. Jüsu megye legnagyobb városában a szinte minden ház összedőlt. A mentési munkákat nehezíti, hogy a földrengés, és az azt követő földcsuszamlások és utórengések sok utat megrongáltak, és a helyi repülőteret sem lehet elérni. Gondok vannak a telekommunikációval, valamint az áram- és vízszolgáltatással is.

A hivatalos kínai állami hírügynökség jelentése szerint 760-ra emelkedett a halottak száma, míg a sérültek száma több mint 11 ezer. Tisztségviselők azonban arra figyelmeztettek, hogy a halálos áldozatok száma még emelkedhet, ugyanis 243 ember még mindig a romok alatt hever, és hiány van gyógyszerekből. A mentőalakulatok ráadásul kénytelenek lapátokkal, és puszta kézzel kutatni a romok között, mert nincsenek nehéz munkagépeik.(FH)