horoszkóp

Rendszeresen verte tanárát egy 10 éves gyerek

bry
2010.05.07. 15:39

Heteken át ütötte-rúgta, szidalmazta tanárát egy tizenegy éves fiú Almamelléken - közölte a Független Hírügynökséggel pénteken Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

Az ötvenéves tanárnő a rendőröknek azt mondta, hogy a fiú a játszótéren, a tanulószobán, a buszmegállóban és mindenhol, ahol csak összetalálkoztak, minden ok nélkül rátámadt. Lökdöste, pofozta, belerúgott, volt olyan is, hogy az utcán rúgta meg, és ezt a gyerek anyja is látta, mégsem szólt a gyerekére.

A tanárnő elmondása szerint többször jelezte már felettesének az esetet, írásos kérelmet is benyújtott, de azóta is folyamatosak a támadások. 
A fiút az eljárás során pszichológus fogja megvizsgálni, a rendőrök minden tanút részletesen kihallgatnak, és bevonják a többi hatóságot, hogy közösen vizsgálják ki az eset összes körülményét. (FH)