10 éves börtönbüntetésre ítélt hétfőn a hongkongi bíróság egy 27 éves nőt, aki kivágta internetes ismerősének hasából a magzatát. A megtámadott nő túlélte, a gyermeket viszont nem sikerült megmenteni.

Leung Szin-ting egy internetes babaoldal fórumán ismerkedett meg a kínai sajtóban csak Lee néven emlegetett nővel, akitől megtudta, rövidesen gyermeke születik. Felcsábította magához azzal, hogy egy gyermekágyat és cumisüvegeket ad neki, ehelyett azonban egy kábellel fojtogatni kezdte. Miután Lee elvesztette az eszméletét, felnyitotta a hasát. A vérfürdőre toppant be Leung férje, aki habozás nélkül kihívta a rendőrséget. Lee túlélte a támadást, de a 37 hetes magzat egyebek mellett agykárosodást szenvedett. Hiába tettek meg mindent az orvosok érte, már nem tudták megmenteni az életét.

A pszichiátriai vizsgálat szerint Leung személyiségzavarban szenved. A tárgyaláson ügyvédje elmondta: 2003-ban és 2008-ban is elvetélt; ám ez utóbbi eset után összegöngyölt törülközőt viselt a ruhája alatt, hogy terhesnek látszódjon. Egy hongkongi tévé szerint a támadás napjáig még saját férje sem tudta róla, hogy nem is várandós. Úgy tudni, rábeszélt egy orvost, hogy adjon neki terhességi bizonyítványt, rokonainak és ismerőseinek pedig más nők ultrahangos felvételeit mutogatta sajátjaként feltüntetve. A bíróság végül úgy látta, veszélyes a társadalomra, és emberölés vádjában bűnösnek találta az asszonyt, akit 10 év börtönbüntetésre ítélt. (FH)