horoszkóp

Bankrabló rendőrt fogtak el a nyomozók Baranyában

2010.05.27. 19:34

Pisztollyal sétált be a görcsönyi bankba egy napszemüveget viselő férfi - tudta meg az RTL Híradó. Alig kétszázezer forintot zsákmányolt, majd elmenekült. A rendőrök legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy egyik kollégájuk a rabló. Az őrnagyot jó nyomozónak és közvetlen embernek tartják, közel húsz éve dolgozott nyomozóként. Petréteiné Malomsoki Csilla, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: a gyanúsítottat kihallgatták, ő a vallomástételt egyelőre megtagadta. Elrendelték a bűnügyi őrizetét, és pénteken dönt majd a pécsi városi bíróság az előzetes letartóztatásról. A Legfőbb Ügyészség adatai szerint az elmúlt öt évben folyamatosan csökkent a rendőrök által elkövetett bűncselekmények száma. 2004-ben 405 rendőr ellen indult eljárás, míg 2008-ban már csak 353 ellen. Ezek legnagyobb része jogellenes fogvatartás és bántalmazás miatt indult.