Kis híján agyonverte áldozatát egy rabló az éjszaka a Baranya megyei Véménden. A férfi egy egyedül élő 80 éves asszonyra tört rá otthonában és brutálisan megverte 5 ezer forintért.  Az asszony aludt, amikor a férfi betörte az ablakot, bemászott és rögtön fojtogatni kezdte, majd teljes erővel ütötte-verte, ahol érte. A rendőrök azonnal külön akciócsoportot szerveztek, kutyák, járőrök, technikusok, nyomozók járták Véméndet, volt olyan utca, ahol minden házban, minden férfit igazoltattak. Az akció eredményt hozott: még az éjjel elfogták a gyanúsítottat.

A gyanúsított először tagadta a támadást, majd mindent részletesen beismert. A harmincnyolc éves helybéli férfi azt mondta a rendőröknek, pont így tervezte el a rablást, csak azzal nem számolt, hogy pár óra alatt elfogják. A férfi egyébként ismerte az áldozatot, korábban dolgozott nála, tudta róla, hogy egyedül él, és hogy lehet nála pénz.

Az idős áldozatot életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, az orvosok szerint állapota bármikor rosszabbodhat, mert a fejét ért hatalmas ütések bevérzéseket okoztak. A rendőrök a támadót őrizetbe vették, előzetes letartóztatásáról hamarosan dönt a bíróság. (FH)