Hajnal óta dolgoznak a vízimentők a viharos Balatonon

2010.07.18. 16:21

Folyamatosan mentenek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának hajói vasárnap hajnali háromnegyed háromtól a Balatonon. Stégen rekedt horgászok, árboctörött vagy homokpadon fennakadt vitorláson rekedt emberek kértek segítséget a vihar érkezése után.

Az első jelzés a Vízirendészettől érkezett. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy egy fiatal pár ment horgászni Zamárdi-felső térségében vízibiciklivel egy horgászstégre. A pontos helyüket nem tudták meghatározni, így a mentésükre Tihanyból induló Rupert sürgősségi mentőhajó személyzetének először meg kellett őket keresni a viharos Balatonon. A két fiatalt háromnegyed ötkor sikerült a szántódi kikötőben partra tenni - közölte Tar Mihály, Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője.


Még véget sem ért ez a mentés, mikor jött a jelzés, hogy Balatonszemes közelében egy vitorlás, fedélzetén négy emberrel, megfeneklett. Ők horgonyt dobtak és így várták a segítséget. A hajót, a négy emberrel a fedélzetén, egy Zánkáról induló, eszközök mentésére átalakított hajó a Rupert személyzetének segítségével levontatta a homokpadról és biztonságos helyre juttatta.

Negyed hétkor Balatonfüred és Zamárdi között veszteglő, árboctörött vitorláson és a rajta rekedt embereken kellett segíteni. Majd még délelőtt is akadt munka, miután a sajkodi öbölben kellett egy vitorlást biztonságos helyre vontatni.

A Balatonon jelenleg is másodfokú viharjelzés van érvényben. Az előrejelzések szerint a térségben bármikor lehet vihar rendkívül erős széllel és záporral, zivatarral, jégesővel.