Kedden késő délután megérkezett Mosonmagyaróvárra a philadelphiai hajóbalesetben elhunyt két diák holtteste Amerikából - tudta meg a Független Hírügynökség Nagy Istvántól, Mosonmagyaróvár alpolgármesterétől. A 16 éves Dórát csütörtökön Mosonmagyaróváron, a 20 éves Szabolcsot pénteken Jánossomorján helyezik örök nyugalomra. A családok kérésére a nyilvánosság teljes kizárásával temetik majd el a fiatalokat, közterület-felügyelők ügyelnek majd a rendre.
Mint ahogy arról korábban a Független hírügynökség beszámolt, az elhunyt fiatalok szülei pert indítanak a felelősökkel szemben, egy magyar származású, Amerikában élő ügyvédet bíztak meg. A tragédiát túlélő fiatalok szülei pedig megegyeztek abban, hogy a vízibusz többi utasával közösen, pertársaságban követelnek kártérítést. Július 7-én egy 15 fős mosonmagyaróvári cserediákcsoportot ért baleset Philadelphiában a Delaware folyón, mikor az őket szállító vízibusz először kigyulladt, majd ütközött egy uszállyal. A baleset következtében két diák, egy 16 éves lány és egy 20 éves fiú veszítette életét.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
- Budapest, IX. kerület Pápay István utca 5.
- Alapterület 72 m2 Szobák 1+2 db Vételár 76,92 M Ft