Eszméletlenre rugdostak egy férfit Miskolcon. Az áldozatnak egy tizenhat éves lány szexuális szolgáltatást ígért, majd egy félreeső helyre csalta, ahol társai már várták és kirabolták a férfit. A készenléti rendőrök elfogták a három támadót, akik ellen a Miskolci Rendőrkapitányság folytat eljárást csoportosan elkövetett rablás miatt.

A készenléti rendőrök szerdán, járőrözés közben figyeltek fel a szemeteskukák árnyékába húzódott társaságra. Mivel a három fiatal - akik éppen egy hátizsákban kutattak - gyanúsan viselkedett, ezért a rendőrök kihallgatták őket. Időközben a helyszínre ért egy vérző fejű férfi, aki elmondta: néhány perccel azelőtt kirabolták és támadójaként ismerte fel az éppen akkor igazoltatott, 19 éves fiatalt. Mint elmondta, a fiatal férfi rúgta fejen, amitől néhány percre elvesztette az eszméletét. A három megvádolt fiatal előbb tagadott, aztán beismerték a rablást.

A szemetes konténer mögött éppen az elrabolt táskát vizsgálták át, mikor a készenléti rendőrök felfigyeltek rájuk.A támadók ellen a Miskolci Rendőrkapitányság folytat eljárást csoportosan elkövetett rablás bűncselekménye miatt. A megvert férfit további kivizsgálásra kórházba szállították. (FH)