Elöntötte a vörös iszap a Veszprém megyei Devecser és Kolontár településeket, miután hétfőn kora délután átszakadt az ajkai timföldgyár vörös iszap tárolójának a gátja. A két településre, illetve a vasúti sínekre 6-700 ezer köbméter vörös iszap zúdult, az áradat melléképületeket, kerítéseket, állatokat sodort el. Sérülésről egyelőre nincs információ, a katasztrófavédelem megkezdte az érintett településeken a mentési munkát.

Kocsikat, állatokat, kerítéseket, melléképületeket sodort el a 6-700 ezer köbméternyi iszap áradata. Sérülésről egyelőre nem érkezett jelentés. A két településen megkezdődtek a mentési munkák.

A Mávinform tájékoztatása szerint a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon Ajka és Devecser között Kolontár megállónál az áradat miatt le kellett zárni a vasúti pályát, mert vörös iszap folyik át a vasúti síneken. A vasúttársaság az utasok elszállításához megrendelte a Volántól a buszokat. A helyreállítás előre látható idejét a szakemberek nem tudják megmondani. Ajka és Devecser között a helyreállításig az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják. Az erre közlekedő vonatok utasai 35-40 perc késésre számítsanak.

A Szombathelyre és Celldömölkre utazóknak a vasúttársaság javasolja, hogy a Budapest-Győr-Csorna-Szombathely kerülőt válasszák az átszállás okozta kényelmetlenség, valamint a nagyobb késések elkerülése érdekében. (FH)