A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn két hónappal meghosszabbította Geréb Ágnes előzetes letartóztatását. Az orvos-bába egy hónapja van rács mögött, mert az általa vezetett Születésházban szülés közben majdnem meghalt egy csecsemő.

Az otthonszülések közben bekövetkezett balesetek miatt többször eljárás indult már Geréb Ágnes ellen, egy korábbi ügy miatt 2007. október 26-tól három évre eltiltotta a bíróság hivatása gyakorlásától. Geréb Ágnes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás. A nőgyógyászt október elején vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba.

A bíróság álláspontja szerint továbbra is tartani lehet attól, hogy a több hasonló bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt álló gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megsemmisítené a bizonyítékokat, vagy más módon megnehezítené a bizonyítási eljárást. A bíróság indoklása szerint tartani lehet attól is, hogy a szülésznő újabb, hasonló jellegű, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, ha szabadlábra kerülne.