Magyar állampolgárokat vádoltak meg az Egyesült Államokban azzal, hogy túszul akartak ejteni egy Los Angeles-i üzletembert, akitől - gyilkossággal fenyegetőzve - 5 millió dollárt akartak kicsikarni - írta vasárnap a myfoxla.com.

Az internetes hírportál szerint az ügyben négy magyar származású férfi ellen emeltek vádat. A vádlottak egyike a 35 éves Berkesi Attila, társa pedig a 36 éves Simon Zsolt, akik az amerikai sajtóhíradások szerint mindketten magyar állampolgárságúak. A harmadik vádlott az újságokban arizonai illetőségűnek feltüntetett 64 éves Lazlo Kopacsi, a negyedik férfi pedig a 70 éves, osztrákként említett Kele István. Kopácsit az emberrablási ügyön kívül azzal is vádolják az amerikai hatóságok, hogy kiutasítását követően engedély nélkül tartózkodik az Egyesült Államokban, valamint, hogy törvénytelenül fegyvereket, és lőszereket tartott magánál.

A vádirat szerint az Ausztriában lakó Kele szervezte meg, hogy illegálisan beutazik az Egyesült Államokba, és bűntársakat szervez Magyarországról annak érdekében, hogy elraboljanak egy üzletembert - Vadim Shapirot, aki a bírósági dokumentumok szerint több Los Angeles-i ékszerbolt tulajdonosa. Az ügyészek szerint a vádlottak abban reménykedtek, hogy kiszemelt áldozatuk 5 millió dollár értékű készpénzt és ékszereket tart a lakásában, amit kicsikarhatnak tőle, ha azzal fenyegetik meg, hogy megölik.

Az akcióhoz Kele állítólag Budapestről szervezte be Berkesit és Simont, akik a múlt hónapban repültek az Egyesült Államokba. Kopacsi pedig azért került az ügybe, hogy fegyvereket szerezzen a csapatnak. Tervük azután jutott az amerikai hatóságok tudomására, hogy Kele elfecsegte akciójukat Los Angelesben valakinek, aki informálta a készülő akcióról az FBI (a szövetségi nyomozóiroda) munkatársait.

Kelét az osztrák rendőrség fogta el október 30.-án, egy amerikai elfogató parancs értelmében. Az Egyesült Államok a férfi kiadatását kéri az osztrák hatóságoktól. Berkesit és Simont október 26-án Los Angelesben vették őrizetbe, miután találkoztak az FBI egyik fedett ügynökével. Kopacsit pedig szintén az Egyesült Államokban, Lake Havasu településen fogták el október 28-án.

Berkesit, Simont és Kopacsit a Los Angeles-i Metropolitan fegyintézetben tartják fogva, és várhatóan az elkövetkezendő két hétben állítják majd őket bíróság elé, hogy ismertessék velük a vádiratot. Ha bűnösnek találják őket az összes vádpontban, Kopacsit akár 60 éves börtönbüntetésre is ítélhetik, míg társaira 20 éves szabadságvesztés várhat az ügyészek szerint.