Egyelőre nem biztos, hogy volt harmadik társuk azoknak a bankrablóknak, akik közül egyet lelőttek a rendőrök pénteken délután, Kispesten. Egy XIX. kerületi, Szigligeti utcai panelházat most kommandósok vizsgálnak át, ugyanis szemtanúk egymásnak ellentmondó információkat adtak a rendőröknek arról, hogy volt-e harmadik társuk a támadóknak. A helyszínen Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya adott tájékoztatást a részletekről.

Tóth Tamás, budapesti rendőrfőkapitány elmondta: délután két fegyveres lépett be egy kispesti bankba, ahol a bevétel átadására szólították fel az alkalmazottakat. 12 és félmillió forintot kaptak, azzal elmenekültek. A közben kiérkező járőrök a közelben, a Szigligeti utcánál pillantották meg a két, gyanús férfit. Intézkedni próbáltak, de a rablók rgb típusú fegyverből, szó nélkül tüzet nyitottak rájuk. A rendőrök viszonozták a tüzet. Az akcióban a rendőrök azért nem sebesültek meg, mert az egyik fegyveresnek beszorult a tára. Az ötméteres körzetben lezárt panelház lakói egyre idesegebbek  - adta hírül az InfoRádió.


A tűzpárbajban egy bankrabló meghalt, a társa körülbelül 500 méterre a tűzpárbaj helyszínétől megadta magát és a rendőrök elfogták. A tanúk meghallgatása még tart, azonban a rendőrök ellentmondó információkat kaptak tőlük eddig, ezért vált szükségessé a Szigligeti utcai panelház körülzárása. A tűzpárbajban egyébként rendőrök és járókelők nem sérültek meg.

A főkapitány hangsúlyozta: a harmadik elkövetőről nem tudja megerősíteni, hogy valóban létezik. Az ellentmondó tanúvallomások miatt azonban a Terrorelhárítási Központ kommandósai vizsgálják át a kérdéses panelházat.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a Szigligeti utcánál a földön több tucat töltényhüvely hever, az egyik bankrabló holtteste is az utcán fekszik. A bankrablás után közvetlenül még olyan információkat kaptak a rendőrök, hogy egy gépfegyveres férfi bemenekült a Szigligeti utca elején lévő panelházba, emiatt az épületet hermetikusan körbezárták a rendőrök és nem sokkal később megérkeztek a Terorelhárítási Központ kommandósai is.