Eddig összesen 40 ember halt meg idén a kihűlés miatt a hajléktalanokkal foglalkozó Menhely Alapítvány adatai szerint. A következő napokban erős fagyok várhatóak, ezért az alapítvány mindenki segítségére számít, hogy a további halálesetek elkerülhetők legyenek. Jelenleg országosan 95 százalékban telítettek azok a hajléktalanszállók, amelyeknél nem kell különös feltételeknek megfelelniük azoknak, akik jelentkeznek, hogy befogadják őket.Matlári Ferenc, a hajléktalanokkal foglalkozó Menhely Alapítvány munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy mindenki segítségére számítanak a következő napokban, nem csak az utcán éjszakázók, hanem azok érdekében is, akiket a hideg veszélyeztet, mert például nem tudnak fűteni. Az alapítvány azt kéri, hogy aki megfelelő felszerelés, meleg ruha nélküli embert lát az utcán, hívja a Menhely Alapítvány fővárosi és vidéki diszpécserszolgálatait, melyek telefonszámai megtalálhatóak az alapítvány internetes oldalán. Aki sérült, vagy zavart állapotú embert lát, mentőt hívjon a helyszínre. Jelenleg országosan 96 százalék azoknak a menedékhelyeknek a kihasználtsága, ahol úgy fogadnak be hajléktalan embereket, hogy ehhez nem kell különösebb feltételeket teljesíteniük. Budapesten a kihasználtság 95 százalékos. Vidéken azonban vannak helyek, ahol 100 százalék felett fogadnak be már embereket. Ezeken a helyeken a folyosókra, irodákba, fürdőkbe is tesznek matracokat, ha szükséges. A hajléktalanellátás mindent megtesz, hogy ne kelljen senkinek a hidegben aludnia, de úgy tűnik, nem elegendő a kapacitás, a következő napokban várhatóan minden menedékhely betelik. Az látható, hogy át kell gondolni a hajléktalan ellátás rendszerét - tette hozzá Matlári Ferenc.