A Donyeck megyei belügyi főosztály közleménye szerint csütörtök reggel egymás után két pokolgépes robbantás történt a kelet-ukrajnai Makejevkában - adta hírül a Kárpátinfo hírportál. Személyi sérülés nem történt. A terroristák levélben tudatták, hogy 4 millió eurót követelnek, különben további pokolgépek fognak robbanni.Az első robbantás hajnalban a Makejevugolj bányavállalat épületénél, a második az egyik bevásárlóközpont közelében történt. A detonáció következtében betörtek a közeli épületek ablakai, illetve több ház homlokzata is megrongálódott. Tekintettel a korai időpontra emberéletben nem esett kár. Nem sokkal később a helyi polgármesteri hivatal közelében egy fenyegető levelet találtak, melyben az ismeretlen elkövetők pénzt követelnek, ellenkező esetben újabb öt robbantást hajtanak végre - jelentette az UNIAN hírügynökség. A terroristák üzenetében többek között az szerepel, hogy elegük van a jelenlegi ukrán kormányból. Makajivkában a történtek nyomán pánik tört ki. A szülők hazavitték gyerekeiket az óvodákból és iskolákból. Az eset helyszínére az ukrán belügyminiszter és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője is megérkezett. A rendőrség tűzszerészeket küldött a helyszínre az esetleges további robbantások megakadályozása céljából, mivel a fenyegető levélben a robbantók a csütörtök esti órákra ígérték a további robbantásokat, nem nevezve meg a lehetséges helyszíneket. A hatóságok kiürítették a város összes hivatali épületét, a pályaudvart, és a jelentősebb bevásárlóközpontokat. Az UNIAN értesülései szerint a Makijivka környéki belügyi haderőknél teljes harckészültséget rendeltek el, és a helyszínre vezényelték a nemzetbiztonsági szolgálat különleges alakulatait is.