Tömeges gázolás Budapesten - őrizetbe vették a járókelők közé hajtó autóst

2011.03.01. 09:43 Módosítva: 2011.03.01. 12:13

Őrizetbe vették a rendőrök azt a fiatal autóst, aki hétfő délután járókelők közé hajtott Budapesten. A férfi állítása szerint elaludt, ellene kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indult eljárás. Az ütközésben hárman meghaltak, egy ember életveszélyes, másik pedig kettő súlyos állapotban van.

Gázolás a megállóban

Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámolt, a karambol a IX. kerületi Soroksári úton, az OBI áruház előtt történt, egy furgon rohant a 24-es villamos végállomásánál lévő buszmegállóba, a járókelők közé. A helyszínről négy életveszélyes és két súlyosan sérült felnőttet vittek kórházba: két nőt és két férfit koponya-, mellkas- és végtagsérülésekkel, két súlyos sérültet pedig végtagsérülésekkel. Az életveszélyes sérültek közül hárman végül meghaltak, negyedik sorstársuk pedig továbbra is életveszélyes állapotban van.

A Péterfy Sándor utcai Kórház Baleseti Központjának tájékoztatása szerint hozzájuk két súlyos sérültet vittek volna be, de mindketten még a mentőben elhunytak. A Merényi Gusztáv Kórházba szállították valószínűleg a másik két sérültet, de egyikük a Független Hírügynökség információi szerint még tegnap este meghalt. A Titkárságon arról sem akartak információt adni, hogy hány sérültet szállítottak a kórházba, de előtte hevesen tiltakoztak, hogy bárkiről is beszéljenek a hozzátartozók beleegyezése nélkül.

A tettes nyomában

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedd reggel arról tájékoztatott, hogy a 25 éves sofőrt őrizetbe vették, ellene kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indult eljárás. A fiatal kihallgatásakor elismerte felelősségét, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A Velvet felkereste a Holnap Kiadót is, ugyanis a gázoló furgonon az ő nevük látható. A telefonokat nem vették fel, az e-mailre nem válaszoltak. A Zenta utcai üzelet ajtaján az olvasható, hogy technikai okok miatt zárva tartanak. A lámpák égtek, a kopogásunkra egy középkorú nő nyitott ajtót, és közölte, hogy az ügyvezető engedélye nélkül nem nyilatkoznak, elérhetőséget viszont nem adott nekünk.