Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, korábban már több fővárosi bankot is kirabolt az a fegyveres férfi, aki szerdán kora délután egy XI. kerületi, Villányi úti pénzintézetet támadott meg. A férfire korábban egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség, ezt most is fenntartják. A pénzt az kaphatja meg, akinek olyan pontos adatai vannak a támadóról, ami alapján azonosítani lehet és bebizonyosodik, hogy valóban ő volt a bankrabló illetve a nyomravezető tanúskodik is az ügyben. Szükség esetén a tanú védelmét a rendőrség biztosítja.Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, fegyveres támadó rabolt ki egy bankot szerdán kora délután a XI. kerületben. Az ismeretlen támadó délután háromnegyed egy körül lépett be a Villányi úton lévő bankba. Az ott tartózkodókat feltehetően fegyverrel megfenyegette és pénzt követelt. Miután megkapta, távozott a helyszínről, a rendőrség nagy erőkkel keresi. A rendőrség már a banki kamerák felvétele alapján keresi a férfit. A támadó 35 év körüli, körülbelül 185 centiméter magas, erős testalkatú férfi. Az eddigi adatok szerint korábban már követett el bankrablásokat a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Aki tud valamit róla, hívja a 06-1-443-5304 telefonszámot, az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöld számát, vagy a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.