A Kyodo japán hírügynökség közlése szerint az ezret is átlépheti a pénteki földrengésben és az azt követő cunamiban meghalt emberek száma. A japán rendőrség hivatalos adatai szerint 137 halott van, míg az eltűntek száma több mint ötszáz. A Richter-skála szerinti 8,8-es erősségű földrengés, illetve az azt követő szökőár pusztításának pontos nagyságát napfelkelte után lehet majd megtudni. Az eddig érkezett hírek szerint több városban is komoly károk keletkeztek a földrengés és a cunami miatt. A japán védelmi minisztérium közlése szerint a Fukusima tartományban található Minamiszoma városban nagyjából 1 800 lakóház semmisült meg, míg Szendájban 1 200 házat mosott el a rengés után elindult cunami. A város tengerpartján két-háromszáz, a szökőárban megfulladt ember holttestét találtak meg.

Mijagi tartomány rendőrségének közlése szerint a cunami elsodort egy hajót, nagyjából száz emberrel a fedélzetén. A járművet nem találják. A szökőár sajtóhírek szerint elsodort egy gyorsvonatot is több száz emberrel, valamint egy Szendájnál közlekedő helyi vonatot több tucatnyi utassal. Róluk sem tudni még semmit.