Húszmillió forint értékben loptak, majd visszatértek a helyszínre a tolvajok

2011.03.22. 16:46 Módosítva: 2011.03.22. 17:49

Húszmillió forint értékű gépet, alkatrészeket, valamint hálózati kábeleket loptak el nemrég egy szerencsi telephelyről. A tolvajok azonban nem elégedtek meg a zsákmánnyal, ugyanis másnap visszatértek a helyszínre. A rendőrök ekkor fogták el őket.
Dobi Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa azt közölte: a nagy értékű lopás másnapján a Szerencsi Rendőrkapitányság munkatársai figyelőszolgálatot szerveztek. A tettesek visszatértek a helyszínre és már összekészítették az újabb adag lopott holmit, amikor a rendőrök elfogták őket. Mint kiderült, az öt főből álló csoport egyik tagja részt vett egy másik bűncselekményben is, amelyben ugyancsak folyik már az eljárás, akkor egymillió forint értékben kábeleket loptak a Szerencs-Mezőzombor közötti vasútvonalon. A megszerzett holmit egyébként színesfémként értékesítették. A Szerencsi Rendőkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás miatt indított eljárást az ügyben.