Csupán zoknit és egy vékony ingecskét viselt az éjjeli fagyban az a hároméves gyerek, aki egymagában bolyongott a forgalmas országút szélén - írja az ukrán Komszomolszkaja Pravda. A kisfiúra egy út menti büfé dolgozói figyeltek fel, és vitték meleg helyre.
A gyerek halálosan rémült volt, és csupán a "vasorrú bába" és a "farkas" szavakat ismételgette - nyilatkozta a poltavai rendőrség gyermekvédelmi osztályának vezetője. A közeli falu családorvosa felismerte a kisfiút, így a nyomozók könnyen megtalálták az édesanyját, aki csupán reggel tért haza, és egyáltalán nem rázta meg a gyereke eltűnése.
A rendőröknek azt mondta, hogy este elment a barátjához, a kisfiát pedig a vele egy háztartásban élő nővérére bízta. Utóbbi pedig azt vallotta, hogy csupán pár percre hagyta magára a kicsit, s mire hazament a gyerek már nem volt a házban. A nyomozók kételkednek az elmondottak valóságtartalmában, mivel a kisfiút a háztól 3 kilométerre találták meg, és a zokniján egyáltalán nem látszott, hogy ennyit gyalogolt volna.
A gyermekvédelmi osztály munkatársai sokkal inkább azt gyanítják, hogy a gyereket gépkocsival vitték ki az országútra, ahol a vasorrú bábával és a farkassal ijesztgették, majd magára hagyták. Ha ez bebizonyosodik, a 22 éves édesanyát megfosztják szülői jogaitól, és bűnvádi eljárást indítanak ellene és a vele gyaníthatóan együttműködő nővére ellen.